2010. július 30., péntek

Hamilton B. h - sétált Budapesten!?- szelektíven gyűjt?

2010. július 29., csütörtök

Lewis Hamilton sétált Budapesten!?

Hazánkba érkezett a F1 cirkusza. 2010-ben a 25. magyar nagydíj kerül megrendezésre ezen a hétvégén. A csapatok már lázasan készülnek a megmérettetésre, ugyanis a világbajnokság állása jelen pillanatban is többesélyes. A technikai felkészülés, az autók finomhangolása a pálya specialitásaira már javában folyik, ilyenkor van csak igazán szükség a F1-es csapatok mérnökeire, pilótáira, tesztpilótáira, hiszen a diadal sokszor csak egy-egy apróságon múlik.

A pilóták a meglátogatott helyszínekből általában csak a repülőteret, a pályát és a szállodát ismerik, ezért is lepődtünk meg, amikor Lewis Hamilton-t egy csendes kis étterem teraszán találtuk teljesen egyedül, testőrök és kíséret nélkül egy Cola társaságában.

A brit pilóta nagyon barátságos volt, -a sztároktól szokatlan módon- beleegyezett abba, hogy elkísérjük budapesti városnézésére. Hamilton elmondta, hogy gyermekkora óta vágyódik arra, hogy kipróbálja milyen egy kombinó villamoson utazni, azonban szomorúan vette tudomásul, hogy a felújítási munkálatok miatt sajnos ez most nem lehetséges.

Saját, aranyszínű mercedes gépkocsijával hajtott a csepeli HÉV egyik állomására, hogy ott kipróbálhatja a BKV kényelmét és sebességét, azonban mivel nem volt vonaljegye, az utazásról inkább lebeszéltük. Még az hiányozna, hogy egy BKV ellenőr miatt kapjon egy rajt-büntetést!

Hamiltonnak nagyon tetszett az új Nemzeti Színház, bár a szerpentines kilátó funkcióját ő sem értette igazán, azonban gyönyörködött a budapesti panorámában! Elmondása szerint nem egy Monaco, de mindenképpen rendkívüli látvány .

Ezután megnézett egy kiállítást egy Budapesti Múzeumban, majd vásárolni indult. Barátnőjének, az ismert énekesnőnek egy webáruházban talált ajándékot.


Lewis aktív harcosa a környezetvédelemnek, az átvételi ponton nagyon örült, hogy kipróbálhatta a háztartási palackprést. Ezután a lepréselt PET palackot – ő maga! – egy szelektív gyűjtőben dobta ki.

Ezután azonban sietett vissza Hungaroringre, ugyanis ma este már tesztelik a Vodafone-McLaren viselkedését a mobil légcsatornában. Bár Lewis Hamilton-ban egy igazán nagyszerű és közvetlen embert ismerhettünk meg, aki nem érdemtelenül került a Forma 1 egyik legprominensebb csapatába, azonban a búcsúzkodásnál már mi is igen nagyon meglepődtünk, hogy milyen jól beszél magyarul... Aztán rájöttünk, hogy az a mercedes az nem is egy mercedes és ez a Lewis sem egy Hamilton.

Balázsnak hívják és egy internetes Hamilton-hasonmás versenyen elért eredménye miatt kapott ajándék F1 ruhákat az egyik főszponzortól. Amikor a polót és a sapkát viseli, mindenki sztárként kezeli. Autógrammot kérnek tőle a villamoson, a metrón, a HÉV-en. Lewis-nek szólítják, és közös képeket fotóznak vele a külföldi turisták . A látható hasonlóságnál azonban több érdekes egyezés is van közöttük! Nagyjából megegyezik a súlyuk, magasságuk, ugyanabban az évben és hónapban születtek pár nap eltéréssel és mindkettőjük papája postásként dolgozott. Mindkét Hamilton-nak sok sikert kívánunk és az egyiknek még azt is, hogy amikor autóban ül, mindenki csak a hátát lássa!

Budapest, 2010-07-28

Balázs „Hamilton”-t a www.netenvegyen.hu webáruház szponzorálta!



Lap.hu oldalak > Autó >Autósport > hamilton.lap.hu


Közérdek: A hulladék érték, feldolgozása profitot termel, és munkahelyeket teremt.

2010. május 3., hétfő

Szelektív nap


Till Attila műsor vezetésével fergeteges, játékos, környezettudatos szelektív napot rendez a National Geographic. A Zöld jövő eredményéül szolgáló energiatakarékosság és újrahasznosítás szerepét mutatja be e májusi családi program Budapesten. A program a Ötvenhatosok terén (Felvonulási tér) a hősök terétől pár percre május 8-án 10 órakor kezdődik.


[ Forrás: Szelektív nap ]